Félmilliárd forintot ad az Igazságügyi Minisztérium a jogi karoknak

Ötszázmillió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására, és ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíjprogrammal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemeken folyó jogászképzés iránt - nyilatkozta Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára.

  • eduline/mti
Szegedi Tudmányegyetem

Az államtitkár a kezdeményezést részben azzal indokolta, hogy a kormány szeretné megerősíteni a jogászképzés színvonalát a vidéki egyetemeken, azokban a régiókban, ahol várható, hogy a közeljövőben jelentősebb elvándorlással kell szembesülni. Szeretnék megfékezni az ilyen irányú tendenciákat, a tapasztalatok szerint ugyanis a felvételizők több mint fele eleve budapesti felsőoktatási intézményekbe adja be a jelentkezését.

Az összeg egy jelentős részét tanulmányi ösztöndíjakra, másik részét pedig kutatási, illetve oktatásfejlesztési programok támogatására szánja a kormány. Az igazságügyi miniszter két típusú ösztöndíjat alapított: nemzeti kiválósági és tanulmányi jogászösztöndíjat.

Az öt vidéki jogi kar tanulói pályázhatnak nemzeti kiválósági jogászösztöndíjra, és havi ötvenezer forintos ösztöndíjat kaphatnak megfelelő felvételi, tanulmányi és egyéb eredményeik alapján. A tanulmányi ösztöndíjat a most felvételiző diákok is megkaphatják, az ő esetükben a felvételi eljárásban szerzett pontjaikat veszik alapul az ösztöndíjra való jelentkezéskor - ismertette Vízkelety Mariann.

A minisztérium és az öt jogi kar vezetése közösen dolgozott ki egy szempontrendszert, amelynek alapján a pályázatokat elbírálják.

Hol szerzett diplomát Orbán, Tóbiás és Vona?

Hol tanultak a nagy pártok vezető politikusai? Ki szerzett jogi vagy bölcsészdiplomát? Fidesz-KDNP: jogász, teológus, szociológus Orbán Viktor az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanult jogot, 1987-ben diplomázott. Két évvel később a Soros Alapítvány ösztöndíjával kezdett el tanulni: az oxfordi Pembroke College hallgatója lett, az angol liberális filozófia történetéről tanult, de az 1990-es parlamenti választások miatt félbehagyta kinti tanulmányait.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.