Felvételi pontszámítás 2012: így kalkulálj a tanulmányi pontokkal

Ahogy arról korábban beszámoltunk, idén is módosítottak a pontszámítás szabályain – az egyik legfontosabb változás...

  • Eduline

Ahogy arról korábban beszámoltunk, idén is módosítottak a pontszámítás szabályain – az egyik legfontosabb változás, hogy ettől az évtől a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a történelem és az idegen nyelv mellett egy természettudományos tantárgy eredményeit is figyelembe kell venni a tanulmányi pontok számításakor. Eddig a végzős középiskolások dönthették el, hogy a négy kötelező mellett melyik tantárgy év végi jegyét adják hozzá felvételi pontszámukhoz.

A fizika, a kémia, a földrajz, a biológia és a természettudomány közül lehet választani: vagy egy, legalább két évig tanult tárgy utolsó két tanult év végi eredményeit, vagy két, legalább egy évig tanult természettudományos tárgy utolsó év végi eredményeit kell a jelentkezési lapon feltüntetni. Hogyan változnak idén a felvételi pontszámítás szabályai? A legfontosabb tudnivalókat itt találjátok, pontszámító kalkulátorunkat pedig itt próbálhatjátok ki.

Hozzászólások
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu

Kompetenciamérés: a gyerekek fizetik meg az árát annak, hogy a kormány titkolja a terveit a választások előtt

A Szülői Hang friss sajtóközleményében azt írja, már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit. Hozzátették, miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze.