Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kérdés, hogy megéri-e.

A csütörtöki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg, hogy becsült értéken 486, 7 millió forintért toboroz kínai hallgatókat alap- és mesterképzéses kurzusraira a Dunaújvárosi Egyetem - erről a Magyar Nemzet számolt be.
A pályázatot egy pekingi cég, a Beijing L&J Education Technology Co. Ltd. nyerte el – a szerződést pedig június 21-én kötötték meg a felek.
A tenderrel kapcsolatban a lap szerint böbb kérdés is nyitott: a tender pontos értéke például még nem tisztázott, hiszen a fejvadász cég a toborzott hallgatók számával arányosan emelkedő jutalékot is kap.
Egyelőre a kínai jelentkezők száma sem ismert, az egyetem viszont csak akkor fizeti ki a teljes megbízási összeget, ha felvételizők befizették a kötelező díjakat, benyújtották a Magyarországon tartózkodáshoz és tanuláshoz szükséges összes dokumentumot is.
A Beijing L&J akkor kapja meg a maximális, tanulónként 35 százalékos ügynöki jutalékot, ha 15-nél több kínai diák iratkozik be hozzájuk, és kezdi meg tanulmányait az első tanévben.
A cikk szerint egy így érkező diák évente akár kétmillió forintot is fizethet az egyetemnek különböző jogcímeken. Ha csak a minimális 15 diákkal számolunk, ez mindössze 30 millió forint, ami elég kevés a közel félmilliárdos megbízói díjhoz képest.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.