Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Egy világszerte ismert pszichológusprofesszor összeszedte szakmai kudarcait. Elég sok csalódáson kell túltennie magát az embernek, hogy elérje a célját.

A princetoni professzor, Johannes Haushofer egy különleges, „fordított” önéletrajzot osztott meg a neten – írja a 444.hu.
Haushofer azt szedte össze, hogy milyen programokra nem nyert felvételt, és milyen ösztöndíjakra pályázott sikertelenül.
A lista elég hosszú, két oldalon át sorolja a visszautasításokat, például 5 tudományos szaklap is dobta már vissza tanulmányát, és ugyanennyi kutatási támogatási pályázatát vették semmibe.
A professzor célja az volt, hogy megmutassa, ami szerinte kívülről nem látszik: nagyon sok kudarcon kell átverekednie magát valakinek a sikerig, és még az akadémiai pálya csúcsán is érheti elutasítás. Szerinte nem helyes, hogy csak a sikereinket mutatjuk kifelé, a kudarcainkról pedig hallgatunk.
És tényleg, a kudarcok még a pályája csúcsán is mindannaposak lehetnek, ugyanis a közelmúltból is szerepelnek tételek a listán.
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.