Tömegesen tűnhetnek el a diákok az orvosi egyetemekről

Sötét jövőt vizionál a brit orvosi szövetség egyik tagja: szerinte a háromszorosára emelkedő tandíj elriasztja a...

  • Eduline
túry

Sötét jövőt vizionál a brit orvosi szövetség egyik tagja: szerinte a háromszorosára emelkedő tandíj elriasztja a diákokat az orvosi pályától – adta hírül a The Guardian.

Tom Dolphin szerint a jövőben egy orvostanhallgató akár 70 ezer fontos, vagyis több mint 25 millió forintos adósságot is felhalmozhat, ha nem támogatják a szülei, vagy a tanulmányai miatt nem dolgozik. A tervezett brit egészségügyi reformok – a bérek befagyasztása és az egekbe szökő nyugdíjjárulék – pedig még tovább nehezíti a pályakezdő orvosok életét.

A brit orvosi szövetség tagja szerint az érettségizők visszariadnak a számoktól, és az orvosi helyett más pályát választanak majd, ahol kevesebbet kell fizetni, vagy az órarend megengedi, hogy munkát vállaljanak a tanulás mellett. Tömegesen hagyják ott az egyetemeket a brit diákok – összefoglalónkat itt olvashatod.

Hozzászólások

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.