Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A héten zajlik a Lágymányosi Eötvös Napok egyik rendezvénysátrának bejáratánál alakult ki összetűzés a fiatalok és a biztonsági szolgálat között, utóbbi túl kemény eszközöket választhatott.
A LEN Facebook oldalán jelent meg egy hallgatói poszt pénteken, egy lány bevallása szerint csütörtökön több ütést is kapott, valamint társait is megverték a biztonságiak:
Tegnap, május 5-én éjjel a LEN-nagysátor bejáratánál a biztonsági őrök szétverték a barátomat, a barátainkat és engem is többször megütöttek.
Magunk is jártunk a posztot követően a rendezvényen, ahol a sátrak beléptetési rendje alapján csak egy bejáratot és egy közeli kijáratot hagytak a hallgatóknak (mivel ponyvasátorról van szó, baj esetén több helyen is megnyitható lett volna). A rendszer azonban nem volt gördülékeny, néha vitába keveredtek a hallgatók a biztonsági szolgálattal, ugyanis a be- és kijárat távolsága, bár a sátor eltérő oldalán voltak, mégis mindössze 10 méter távolságban voltak. Aki a kijáraton szeretett volna bemenni, szabályosan visszalökték alkalmanként őket.
A kérdéses verekedést is a biztonságiak kezdeményezték a lány szerint. Miután földre került a barátja többször fejbe és gyomron rúgták, harmadik társukat arcon és orrba verték, valamint őt is megütötték, pedig csak kiabált, hogy álljanak le a verekedéssel. Az esetet állítólag valaki videóra vette, most őt szeretnék megtalálni.
A posztot író lány szeretett volna információkhoz jutni a szervezőknél az esetük kapcsán (főleg a biztonságiakról), akkor csak annyi választ kapott, hogy felvették a kapcsolatot a szervezők a biztonsági céggel.
Az Index úgy tudja, hogy bár az ELTE négy kari hallgatói önkormányzatának bulijáról van szó, a rendezvényt hivatalosan a K&B Fest Kft. szervezi, akik a nemi erőszakról elhíresült ELTE TÓK gólyatábort is szervezték 2014-ben.
A rendőrség egy földre vitt személyről tud, egyelőre feljelentéskiegészítést rendeltek el.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.