Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Statisztikai problémák miatt módosította a 2012-es Felvi-rangsort az Educatio Nonprofit Kft. – a kiigazítás a bölcsészkarok listáján nem változtatott, az élen továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara áll, amely az összesített kari rangsorban is az első helyet szerezte meg.
Rangsor a hallgatók teljesítménye alapján
2012 legjobb bölcsészképzést nyújtó intézménye a HVG Diploma különszámban is közölt Felvi-rangsor alapján – holtversenyben – az ELTE Bölcsészettudományi Kara, valamint az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara lett. A harmadik helyet a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara szerezte meg, leszorítva a dobogóról a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karát, amely tavaly a harmadik volt. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem a 2011-es hatodik helyről a tizedikre csúszott vissza.

A hallgatói kiválóság rangsora az első helyen jelentkezettek száma, a felvettek pontátlaga, a nyelvvizsgával rendelkezők száma és a középiskolai versenyeken helyezést elérők száma alapján áll össze. A bölcsészképzést indító karok közül az ELTE BTK-t jelölték meg a legtöbben az első helyen, ide jelentkezett a legtöbb OKTV-helyezett. A felvettek pontátlaga az ELTE PPK-n volt a legmagasabb – a teljes listát itt nézhetitek meg.
| Nem lesz könnyű a felvételi |
| A bölcsészettudományi alapképzések államilag támogatott hallgatói létszámát 1400-zal, vagyis harmincnégy százalékkal csökkentette idén a kormány. A meglévő 2700 helyet 18 intézmény között osztották szét. A legtöbb helyet, 1050-et az Eötvös Loránd Tudományegyetem kapta, a Szegedi Tudományegyetem 270-et, míg a Debreceni Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem 250-250 helyet kapott. Az alapszakok és a keretszámok listáját itt találjátok. |
Rangsor az oktatók teljesítménye alapján
Az oktatói rangsorban az első helyet a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara szerezte meg a Miskolci Egyetem bölcsészkarával holtversenyben. Harmadik helyen a tavalyi első ELTE BTK áll, a negyedik a Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kara. A tavalyi negyedik SZTE idén a nyolcadik helyre került. Az ELTE PPK - akárcsak tavaly – a tizenharmadik helyen végzett.
Az oktatók teljesítményének rangsorát az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó hallgatói létszám és a PhD, kandidátusi és MTA-doktori címmel rendelkező oktatók száma alapján állítják össze. A legtöbb tudományos fokozattal rendelkező oktatóval a DE BTK büszkélkedhet, míg az oktató-diák arány a Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Karán a legjobb. A teljes oktatói rangsort itt találjátok.
| Miért változott a rangsor? |
| A rangsor módosításának oka az volt, hogy az egyetemek eltérően értelmezték a tudományos fokozattal rendelkező oktatókra vonatkozó adatszolgáltatást. Néhányan az MTA-tagok számát a tudományos fokozattal rendelkező oktatói létszám kiszámításakor is figyelembe vették - hiszen az MTA-doktoroknak is van doktori címe -, míg mások külön-külön adták meg a PhD fokozattal és az MTA-hoz kötődő más címekkel rendelkező oktatók számát. Az összesített rangsor élén továbbra is az ELTE bölcsészkara áll. |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.