Vendégelőadó lesz Emma Watson a világ egyik legjobb egyetemén

A University of Oxford vendégelőadónak hívta meg Benedict Cumberbutch és Emma Watson brit színészeket.

  • eduline/mti
AP

Az egyetem Lady Margaret Hall college-a 11 új vendégelőadót nevezett ki, Cumberbatch és Watson mellett például a Pet Shop Boys együttes tagját, Neil Tennantet, Beeban Kidron filmrendezőt, valamint egy rendőrfelügyelőt, egy bírót és egy agysebészt is.

A vendégelőadókat általában három évre nevezik ki, az a feladatuk, hogy ellátogassanak az intézménybe, vegyenek részt vitákon a diákokkal, adjanak elő, vegyenek részt közös rendezvényeken a tanulókkal.

Alan Rusbridger, a college igazgatója reméli, hogy az idei kinevezettek gazdagítani fogják az intézmény kulturális életét és segítenek összekapcsolni az akadémia közösséget az általuk képviselt legkülönbözőbb területekkel.

Emma Watson egyébként az Oxford hallgatója volt, első ott töltött napjáról itt írtunk.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.