Egy magyar egyetemista is volt a szerencsétlenül járt buszon

Az a hír terjedt el délután, hogy három magyar diák is megsérült abban a buszbalesetben, mely Spanyolországban történt, és többen meghaltak. Valójában egyetlen magyar utazott a buszon, akit kórházban ápolnak. A tragédiának 13 halottja van.

  • Eduline
MTI/EPA/Jaume Sellart

A korábbi információkkal ellentétben csak egy magyar sérültje van a vasárnap reggeli spanyolországi buszbalesetnek - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője az MTI-nek.

A buszbalesetben egy 24 éves magyar fiú sérült meg, mindkét keze eltört. A barcelonai magyar főkonzulátus munkatársa telefonon beszélt vele, és az egyetemista elmondta, hogy a kórházban megkapja a szükséges ellátást, a családja pedig hamarosan kiutazik hozzá, így egyelőre nem kért segítséget.

Azt is elmondta, hogy ő volt az egyedüli magyar a buszon. Az egyetemistákat szállító autóbusz Valenciából Barcelonába tartott, a barcelonai egyetemeken Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatók utaztak rajta.

A balesetben a busz 13 utasa meghalt (korábban még 14 áldozatról érkezett hír), legalább harmincan súlyosan, további 13-an pedig könnyebben megsérültek.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.