Egerben is tiltakoznak az egyetemisták a keretszámcsökkentés ellen

Tiltakozó nyílt levelet adtak át a Heves Megyei Kormányhivatal képviselőinek az egri Eszterházy Károly Főiskola...

  • eduline/mti

Tiltakozó nyílt levelet adtak át a Heves Megyei Kormányhivatal képviselőinek az egri Eszterházy Károly Főiskola diákjai szerdán reggel. Bakos György elmondta: a levélben az új keretszámok 2011-es szintre történő visszaállítását, a hallgatói szerződés eltörlését, az egyetemi autonómia megőrzését és a fiatalokat sújtó kormányzati intézkedések megszüntetését követelik a főiskolások.

A nyílt levelet a helyszínre érkező harminc hallgató Balás Istvánnak, a kormányhivatal főigazgatójának és Doros Péter kabinetfőnöknek adta át. Bakos György hozzátette: bár a rendőrkapitányságra azt bejelentették, a helyszínen nem látták értelmét demonstrációnak, viszont szerdán este hallgatói fórummal folytatódik a tiltakozás a főiskolán. Hol tiltakoznaka  diákok a kormány felsőoktatási intézkedései ellen? Folyamatosan frissülő térképünket - időpontokkal és helyszínekkel együtt - itt nézhetitek meg.

Hétfőn szegedi egyetemisták foglalták el a Csongrád megyei kormányhivatalt, kedden pedig miskolci diákok vonultak be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatalba - szerda délután a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) tart demonstrációt a Műegyetem előtt.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.