Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
„Büszkék vagyunk arra, hogy – amint a Magyar Nemzet cikke is írja – intézetünk a hazai értelmiségi körök utánpótlását...

„Büszkék vagyunk arra, hogy – amint a Magyar Nemzet cikke is írja – intézetünk a hazai értelmiségi körök utánpótlását biztosítja, amivel a legfontosabb állami feladatát látja el” – írják pénteki közleményükben az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatói.
A Magyar Nemzet szerdai számában arról írt, hogy az ELTE bölcsészkarán „liberális hálózatot” hoztak létre oktatók és hallgatók, annak ellenére, hogy az egyetem vezetése tiltja a politikai megmozdulásokat. A cikkben névtelenül nyilatkozó hallgatók azt állítják, "már maga a tananyag is egyoldalúan átpolitizált volt”.
A Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet oktatói szerint a tanszékeken „nem kapnak helyet a rasszista, antiszemita, cigánygyűlölő, homofób, szexista és általában az embereket faji, nemi, politikai, vallási hovatartozásuk miatt diszkrimináló nézetek, amivel az Intézet szellemisége megfelel az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának, az ENSZ alapokmányának, az Európai Unió alapjogi chartájának, a magyar alkotmánynak, a jelenlegi magyar kormány deklarált politikájának, valamint összhangban van az ELTE szenátusának március 18-án kelt állásfoglalásával az ELTE morális közösségéről”.
„Elismerjük a liberális sajtószabadság azon következményét, hogy a kirekesztő és gyűlölködő nézeteinek bárki szabadon kifejezést adhasson a nyilvánosság előtt, de határozott álláspontunk, hogy ilyen nézeteknek az oktatásban nincs helyük, és ebben osztozunk a civilizált világ összes oktatási intézményével” – írják.
„Ha bármely diákunk elnyomva érzi magát amiatt, hogy nem zsidózhat és cigányozhat kedvére az órán, azt úgy tekintjük, mint aki azért panaszkodik, mert kivezetik egy étteremből amiatt, hogy hangosan böfögve az orrát túrja. Természetesen nem vitatjuk a jogát eme viselkedéséhez, és reméljük, hogy mire végez tanulmányaival nálunk, eme nézeteit már felülvizsgálta. Amennyiben ezt a Magyar Nemzet újságírója „pártszerű liberális dogmatizmusnak” nevezi, azt kell gondolnunk, hogy sem e szavak jelentését, sem az első bekezdésben idézett politikai dokumentumokat és nyilatkozatokat nem ismeri” – zárul a közlemény.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.