Szavazz a legszebb egyetemi campusra! Eddig a Debreceni Egyetem vezet

Úgy tűnik, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem campusát tartjátok a legszebbnek, szerda óta legalábbis erre a két intézményre szavaztak a legtöbben - arra kértünk ugyanis titeket, mondjátok meg, a legnagyobb felsőoktatási intézmények közül melynek van a legszebb campusa.

  • Eduline
Eddig a Debreceni Egyetem campusa kapta a legtöbb szavazatot
Wikipedia

A csütörtök 11 órai állás szerint a szavazók 31 százaléka szerint a Debreceni Egyetem, 21 százaléka szerint a Szegedi Tudományegyetem, 17 százaléka szerint a Szent István Egyetem campusa a legszebb.

A Budapesi Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem épületeit a szavazók 9-9 százaléka tartja a legszebbnek, a szavazók 5 százaléka a Pécsi Tudományegyetemet, 4 százaléka a Budapesti Gazdasági Egyetemet, 3 százaléka a Budapesti Corvinus Egyetemet, 1-1 százaléka pedig a Széchenyi István Egyetemet és az Óbudai Egyetemet jelölte meg.

A szavazás vasárnap éjfélig tart, úgyhogy ha azt szeretnétek, hogy a ti intézményetek nyerjen, kérjétek meg ismerőseiteket, hogy szavazzanak ők is! Hétfőn jövünk az újabb szavazással, amelyben további tíz egyetem campusára szavazhattok!

A szavazást itt találjátok:

Melyik a legszebb magyar egyetemi campus? Szavazzatok!

Kíváncsiak vagyunk, szerintetek melyik a legszebb magyar egyetemi campus. Szavazzatok a legnagyobb egyetemek szépségversenyében. Itt találjátok a szavazást - vasárnap, vagyis június 18-án éjfélig szavazhattok! Lássuk, ki fog nyerni! Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi és természettudományi kara, valamint a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara vezeti a HVG friss felsőoktatási rangsorát.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.