Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Tovább mérséklődik a diákhitel konstrukciók kamata a második félévben: a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata az...

Tovább mérséklődik a diákhitel konstrukciók kamata a második félévben: a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata az eddigi legalacsonyabb szintre, 7,5 százalékra, míg a kötött felhasználású Diákhitel2-é 8,75 százalékra csökken, de utóbbinál az állami kamattámogatásnak köszönhetően az ügyfelekre eső rész továbbra is fix 2 százalék marad.
A Diákhitel Központ pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelte, hogy a július 1. és december 31. közötti periódusra érvényes, kedvező kamatlábak a következetes finanszírozási politikának, valamint a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhetőek.
A társaság a hitelnyújtáshoz szükséges forrásait változatlanul a pénz- és tőkepiacról vonja be, állami kezességvállalás mellett. A finanszírozáshoz szükséges külső forrásokat rövid lejáratú készenléti hitelek és hosszú lejáratú kölcsönök formájában kereskedelmi bankoktól, magyar és nemzetközi speciális finanszírozó intézményektől, illetve nyilvános kötvénykibocsátásokon keresztül a tőkepiacról szerzi - írták.
A közlemény szerint a forrásszerzés jelentős eszközei az Európai Beruházási Bankkal kötött finanszírozási szerződések is, amelyek hosszú lejáratú források kedvező feltételekkel történő igénybevételét teszik lehetővé a Diákhitel Központ számára. 2010 nyara óta a tulajdonosi jogokat a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. gyakorolja a Diákhitel Központ felett, mely szintén előnyös forrásszerzési lehetőséget biztosít a társaság számára.
A diákhitel felvehető összegei változatlanok: a szabad felhasználású Diákhitel konstrukció esetében havi 15 és 50 ezer forint közötti összeg igényelhető, míg a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj - olvasható a közleményben.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.