Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az idén már 2277 önkormányzat csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjprogramhoz, és több mint 28 ezren...

Az idén már 2277 önkormányzat csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjprogramhoz, és több mint 28 ezren nyertek el támogatást - válaszolta az emberi erőforrások minisztere a jobbikos Farkas Gergely kérdésére.
Balog Zoltán az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában, felidézve a program indítását, kifejtette: 2005-ben 2067 települési önkormányzat csatlakozott a kezdeményezéshez, és a 40 595 benyújtott pályázatból 34 040-et támogattak. Az idén már 2277 önkormányzat csatlakozott, és 32 014 pályázóból 28 258 fő lett ösztöndíjas.
Az adatok szerint míg 2005-ben a pályázók 83 százaléka kapott Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjat, addig 2010 óta már a pályázók 88 százaléka részesül támogatásban. A pályázók és a támogatottak számának változása arányos az összes hallgató létszámának csökkenésével - rögzítette a tárca vezetője. Kiemelte: 2005-ben a 424 ezret is meghaladta a felsőoktatásban tanulók száma, az idén ez a szám 330 ezer.
Balog Zoltán szerint a képviselő állításával ellentétben a Bursa Hungarica felsőoktatási ínkormányzati ösztöndíj 2013-as kiírása nem szenvedett késedelmet, azt az előző évivel azonos ütemezésben hirdették meg. Az önkormányzatoknak és a diákoknak elegendő idejük volt a jelentkezésre, és ezzel a lehetőséggel éltek is - hangsúlyozta a miniszter.
A Bursa Hungarica többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál: a települési önkormányzatok és a megyei önkormányzatok által nyújtott támogatás, továbbá a felsőoktatási intézményi segítség.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.