Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Április 1-je a Bolondok napja, amikor még a legdurvább átveréseket is meg lehet kockáztatni. A Guardian összegyűjtötte minden idők legjobb vicceit - egyetemi hallgatóktól.

1. Kicsinosított szobrok
Nincs campus, amin ne lennének szobrok, és olyan sem, ahol ezeket ne díszítették volna a diákok valamilyen módon. A legviccesebb eset 1958-ban, a Dél-kaliforniai Egyetemen történt: egy csapat hallgató úgy gondolta, jó ötlet lenne trágyával bevonni Tommy Trojan, vagyis egy trójai harcos szobrát, a szállításhoz pedig egy helikoptert is béreltek. A trágya azonban beragadt a helikopter rotorlapátjai közé, így a szobor helyett a diákok kaptak az ''ajándékból''. Tommy-t egyébként annyi hasonló atrocitás érte már, hogy az egyetem elrettentő céllal már egy webkamerát is felszereltetett - írja a Guardian.
2. Átalakított épületek
A Carlton College diákjai az intézmény csillagvizsgálóját változtatták át egy hatalmas R2-D2-hasonmássá. A teleszkóp kimenete teszi tökéletessé a hasonlóságot, a kupola forgását pedig a jól ismert hangeffektek kísérik. Négy kihagyhatatlan tavaszi program.
3. Épületekbe emelt autók
Ezt a hagyományt 1958-ban Peter Davey kezdte a Cambridge-en. A felépített állványzaton egy Austin Seven modellt emelt a szenátus hetven láb magas épületének tetejére, amelyet aztán egy hétig tartott lehozni. 1994-ben aztán az MIT egyik épületén helyeztek el egy hamis biztonsági autót, parkolójeggyel együtt.
4. Dühös focirajongók
Az 1961-es Rosebowlon (az amerikai egyetemek focibajnokságán) a pom-pom lányok olyan táblákat tartottak fel, amelyek együtt a ''CALTECH'' feliratot adták ki. A California Institute of Technology nem a sport-, hanem a szakmai eredményekről híres: a diákok valószínűleg átverték az egyik vezetőt, mondván, hogy újságírók, a szurkolók hotelszobájában pedig kicserélték a táblákat.
5. Nem létező diákok
A legdurvább ''csíny'' viszont William Edgar Smith, a Georgia Institute of Technology diákjának nevéhez fűződik. Amikor 1927-ben elkezdte a tanulmányait, egy extra beiratkozási nyomtatványt is kitöltött George P. Burdell nevére. Bár sosem létezett, Burdell azóta legendává vált, több diplomát is szerzett és több hallgatói klub a tagjai közé fogadta.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Többen is jelezték, hogy nem tudják letölteni az érettségi feladatsorokat az Oktatási Hivatal weboldaláról. Hétfőn kezdődik az érettségi időszak, sokan pedig éppen az utolsó pillanatos felkészülés közben szembesültek a hibával.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.