Appok, melyek csodálatossá tehetik a kolis éveket

Fedél már van a fejed felett és minden második este marad meleg víz is a fürdéshez, ám valahogy meg kell birkózni azzal is, hogy alig vagy egyedül, így sok aprólékos dologra egyszerűen nem marad időd. Mikor ettél utoljára meleg ételt például? Segítünk kicsit, hogy egyszerűbb legyen az élet.

  • Eduline

Unod már, hogy csak menzás ételeket, mikrózott vacsorát, esetleg tartósítószerrel teli ételeket kell enned? Szedd össze a bátorságod és vágj be egyszerű ételek főzésébe. A megfelelő appokkal szinte játszva tanulhatod meg az alapfogásokat. Különösen ajánljuk az Epicurioust, amivel még azt is vezetheted, hogy mi van a hőtőben (ha a társaid nem eszik meg), így ennek megfelelő fogásokat tudsz készíteni. Nagy siker még az AllRecipes.com Dinner Spinner, ami azoknak nyújt segítséget, akik fáradtan esnek be a koliba és alig van valami a hűtőben.

A kolis hűtőkben (vagy a párna alatt) vélhetően nagyobb az italválaszték, mint a hűtőben. Hogy a lehető legjobb mixeket keverhessétek, a Drink Mixer segít az arányokban.

Az átmulatott kolis éjszakák után attól tartasz, hogy képtelen leszel felkelni a holnapi órádig? Kizárt dolog, ha használod a Sleep if you can appot, mely Androidra és iOS-re is elérhető.

Teli vagy kurzusokkal és már azt sem látod, hogy mikor hol kellene lenned, esetleg hova milyen beadandót kell írnod? Az iStudiez iOS-re és Macre is elérhető, amivel különböző kurzusaitokat és az azokkal kapcsolatos teendőket tarthatjátok nyilván. A feladatra ott természetesen az ingyenes Evernote is tökéletesen megfelelő.

Vagány kollégiumi szobát dobtak össze veszprémi hallgatók

Nagyon sok a korlátozás, ha berendeznétek a szobátokat, de vannak kreatív megoldások. Nem lehet falra ragasztani, tilos szögelni, nem használhatsz saját bútort és növényt sem tarthatsz a szobádban - szedi össze a kollégiumi tilalmakat a Panda Egyetem .

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.