Akkor is fizetnetek kell, ha szakot váltanátok?

Szakváltás esetén is vissza kell fizetni az állami ösztöndíj mértékének a felét?

  • Eduline
Shutterstock

Többen kérdeztétek tőlünk az utóbbi időben, hogy szakváltás esetén vissza kell-e fizetni az állami ösztöndíj felét.

A 2013-ban módosított hallgatói nyilatkozatban az szerepel, hogy a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésen a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott tanulmányi idő alatt, de legfeljebb a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott képzési idő másfélszeresén belül meg kell szerezni az oklevelet.

Amennyiben ez nem sikerül, úgy a támogatás összegének felét vissza kell fizetni. Ez azonban nem vonatkozik a szakváltásra, ami történhet a képzés munkarendjének, nyelvének, helyének megváltoztatásával, átvétellel, felvételi eljárás útján.

Egyetlen kikötés van: az oklevél szerzése nélkül befejezett felsőoktatási képzést követő egy éven belül kell új hallgatói jogviszonyt létesíteni. Tehát ha most gondoltátok meg magatokat, és a február 15-ig jelentkeztek egy másik képzésre, ahova szeptemberben be is iratkoztok, nem kell attól tartanotok, hogy fizetnetek kell.

Persze az államilag támogatott féléveitek száma annyival csökken, amennyit elhasználtatok eddig, erre mindenképp figyeljetek. Erről részletesen itt olvashattok.

Abban az esetben viszint fizetnetek kell, ha külföldi intézménybe mentek át diplomaszerzés előtt államilag finanszírozott szakról.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.