Akarjuk! - Pizzaautomata került egy amerikai egyetemre

Mindig is utáltad, hogy külön köröket kell ejtened, hogy meleg ételt tudjál enni délben két óra között? Valószínűleg hasonló gondolatokat, illetve a korgó gyomrokat hallhatták meg a Xavier University vezetői.

  • Eduline

A világ első egyetemi pizza ATM-jét helyezték el az amerikai Xavier magánegyetemen- írja a WCPO. A Paline cég készülékei mindössze 3 perc alatt készítik el az éhes hallgatók pizzáit.

Az automatát az egyetemi étkező mellett helyezték el, így elkerülhetik, hogy pizzás dobozok legyen szerte az egyetemen - bár ez inkább próbálkozásnak tűnik.

Mivel az egyetem szerződést kötött a céggel, némileg kétkedve olvastuk az egyik munkatársuk kijelentéseit, miszerint "Ez a legjobb pizza, amit valaha ettem. Nem könnyű ezt elfogadni, mert New York-i vagyok." - mondta Jennifer Paiotti.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.