A világ legnevesebb tudományos lapjában publikált a szegedi egyetem kutatója

Magyar kutatóknak állatkísérletekben sikerült koponyán kívül elvégzett elektromos ingerléssel megállítani az...

  • MTI

Magyar kutatóknak állatkísérletekben sikerült koponyán kívül elvégzett elektromos ingerléssel megállítani az epilepsziás rohamok egy bizonyos típusát, eredményüket az egyik legrangosabb tudományos folyóirat, az amerikai Science magazin augusztus 10-i számában ismertették.

Berényi Antal, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Élettani Intézetének tanársegédje a Kossuth Rádió 180 perc című magazinműsorában beszélt kutatásaikról.

A Science magazinban közzétett tanulmányban szerzőként és kapcsolattartóként szerepel Buzsáki György Agy-díjas kutató is, akinek a newarki Rutgers Egyetemen, valamint a New York Egyetemen lévő laboratóriumában Berényi is munkatársként tevékenykedik

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.