Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A sarkkör közelsége miatt alacsony népességű Grönland egy 650 fős egyetem tud fenntartani.

A szerdai eszkimológusos írásunk után nem tudtunk nyugodni, hogy milyen lehet a grönlandi fiatalok felsőoktatási elhelyezkedési esélye, szerencsére hiánypótló munkára akadtunk az Index-en. A több mint 2 millió négyzetkilométeres szigetnek 57 ezer lakosa van, melyre egyetlen egyetem jut.
Nem lesz több eszkimológus hallgató az egyetemeken, de harcolnak a szakért
Száz éven át mindig elindították a képzést a koppenhágai egyetemen, idén őszre már senkit nem vettek fel. Ne nevess, mert egy fontos szak szűnik meg! A források csökkenésével magyarázza a koppenhágai egyetem, hogy nem indítja el ősszel az eszkimológia és sarkvidéki tanulmányok kurzust - írja a .
A legtöbb fiatal (mivel dán autonóm területről van szó) leginkább Dániában keres egyetemet magának, de akik maradnak, azok számára is akad lehetőség az Ilisimatusarfik-on. Ennél északibb nem is lehetne sem a név, sem a logó, utóbbin egy inuit és egy dán bálnavadász csónak található.
1987-ben alapították, jelenleg négy intézettel, illetve karral működik ((Institute of Learning, Institute of Nursing & Health Science, Institute of Social Science, Economics & Journalism, Institute of Culture, Language & History). Mindössze 14 állandó oktatójuk és 21 irodai alkalmazottjuk van, de emellett számos óraadó tanáruk is van.
Az egyetem része Dániának köszönhetően az Erasmus+ programnak, így akik sarkvidéki levegőre vágynak, bátran választhatják a szigetet. Mivel a dán standardoknak kell megfelelnie, így a rendes felvételizők számára is ingyenes az oktatást (értve ez alatt az EU tagországainak diákjait). A 2015-ös tanévben közel 650 beiratkozott hallgatójuk volt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).