A nap képe: a nemzetközi diáknap alkalmából akciózott a Hallgatói Hálózat

A Széll Kálmán téren akciózott vasárnap délután a Hallgatói Hálózat. A flashmobon a diákok "az összefogás erejének szimbólumát" formálták meg, amely egyben a szervezet logója is: "a sok kis hal megeszi a nagy halat". Ez a nap képe.

  • Eduline
Eduline - Czervan Andrea

A nemzetközi diáknapon világszerte az 1939-es eseményekre emlékeznek. Október végétől a prágai diákok békés demonstrációkat szerveztek a náci megszállók ellen: november 17-én Hitler parancsára bezárták az összes cseh- és morvaországi egyetemet, kivégeztek kilenc diákvezetőt, 1200 professzort és hallgatót pedig koncentrációs táborba hurcoltak.

1989-ben ugyanezen a napon, a diákok által szervezett megemlékezéssel és a kommunista párt elleni tiltakozással kezdődött a csehszlovákiai bársonyos forradalom.

A Hallgatói Hálózat szerdán a bolgár és a román nagykövetség előtt tüntetett, a diákszervezet így vállalt szolidaritást a román és a bolgár hallgatókkal. Az eduline tudósítója szerint körülbelül negyven aktivista vett részt a demonstráción.

A szófiai Kliment Ohridszki Egyetem diákjai október vége óta tiltakoznak a Bulgáriában tapasztalható korrupció és a kormány oktatáspolitikája ellen, és tüntetnek a romániai hallgatók is, ugyanis a romániai törvények értelmében a GDP minimum 6 százalékát kellene az oktatásra fordítani, jelenleg azonban alig 3,6 százalékot kapnak az intézmények.

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.