Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A kormányközeli Századvég Alapítvány elnöke, Lánczi András az egyedüli pályázó a Budapesti Corvinus Egyetem rektori posztjára. A vs.hu megszerezte az egyetem politikatudományi intézetvezetőjének pályázatát.

Lánczi a portál szerint azt írja, hiba volt az egyetemhez vonni a kertészetis karokat – ezeket nemrég elvették az egyetemtől, sokan tiltakoztak emiatt. Szerinte az egyetem költségvetése instabillá vált, aminek egyik oka az állammal való feszült viszony. Mint írja, ezen a 2010-es kancellári rendszer bevezetése enyhített.
Ezután felsorolja az egyetem feladatait. Ezek szerinte a magyar állam fenntartásában való részvétel, az elit utánpótlásának biztosítása és hogy olyan szakembereket képezzenek, akik értik, hogy „egy adott világtörténelmi helyzetben mi számít fontosnak és mi nem”.
Lánczi szerint a Corvinusnak a tudásteremtés eszményét kell szolgálnia: olyan tudást nyújtani, ami a hozzájárul „az ember megélhetéséhez és emberi mivolta kibontakoztatásához” – írja a portál.
A cikk szerint a leendő rektor közigazgatási- és jogi kart is indítanak a BCE-n, de más, nem megnevezett karokat is szeretne létrehozni. Lánczi előtt követendő példa a londoni Business School of Economics, a francia ENA, a német Hertie School of Govarenance, és a térség vezető egyetemét hozná létre.
Komoly bevételekre számít abból, hogy az önkormányzatok majd hatástanulmányok készítésével bízzák meg az egyetemet. Szeretne békét az egyetemen, többek közt az egyetem és a fenntartó – tehát az állam – közti viszonyt javítani, a pályázat szerint pedig ehhez olyan vezető kell, akinek megfelelő külső kapcsolatrendszere van.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).