Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Megtaláltuk a hétvége legérdekesebb programját: szombaton kezdődik a "betonworkshop" - a kurzus vezetői szerint a beton egész egyszerűen szexi.

A Szövetség '39 Művészeti Bázis negyedszer szervezi meg betonworkshopját, ahol építész-, forma- és terméktervező, illetve szobrászhallgatók fognak betonból ékszereket, bútorokat és köztéri alkotásokat készíteni. Szombaton a workshop nyitórendezvényén mérnökök és művészek tartanak előadásokat például az úszóbeton pontonokról, papírbetonról és a metróállomás-építészetről. A részletes programot itt találjátok.
Annak idején a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóinak hirdették meg a workshopot, az idén már a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskoláról, a KREA Kortárs Művészeti Iskolából és a Pécsi Tudományegyetemről is jelentkeztek leendő betonművészek. Négy dolog, amit eddig biztos nem tudták a BME-ről.
A száz hallgató 3-5 fős csapatokban fog dolgozni április 12. és 27. között, májusban pedig már ti is birtokba vehetitek a köztéri műveket. Még nincs programotok hétvégére? Itt van néhány ingyenes áprilisi program.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.