Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Két fiatal bábrendező szakos hallgató kapott megosztott első díjat.

A szegedi Thealter hosszú évek óta a legfrissebb szellemiségű színházi előadásoknak ad teret, itt megfelelő lehetőséget kapnak a fiatalok is a számukra meghirdetett versenyprogramban.
A fesztivál junior díját megosztva Szilágyi Bálint egyetemi hallgatónak és Zsótér Sándornak ítélték oda. A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves bábrendező szakos diákja két ősbemutatóval - a Daniel Kehlmann novellájából bábszínpadra adaptált Rosalie elmegy meghalni című produkcióval, valamint Az aranjuezi szép napok című Peter Handke darabbal - szerepelt a seregszemlén.
A profik (inkább csak gyakorlottabbak) mezőnyében a Forte Társulat és a Trafó koprodukciójában készült A te országod című produkció kapta a legnépszerűbb előadásnak járó közönségdíját a szegedi Thealteren, Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválján.
Az idén a fesztivál díszvendégének is választott Zsótér Sándor rendezői és pedagógusi munkájáért kapta az elismerést.
A THEALTER közösségi díját a fesztivál önkéntes munkatársai a kolozsvári Groundfloor Group Parallel című előadásának ítélték oda.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.