Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) minden második hallgatója tanulmányai mellett is dolgozik, 73 százalékuk a tanulmányaihoz kapcsolódó területen. A főiskolások 49 százaléka azt tervezi, hogy a diplomázás után külföldön helyezkedik el, bár külföldi munkatapasztalattal csak 14 százalékuk rendelkezik.

A dolgozó hallgatók negyven százalékának van állandó, határozatlan idejű állása, 37 százalékuk pedig diák- vagy gyakornoki munkát végez. A hallgatók 12 százalék alkalmi jelleggel, 7 százalékuk határozott idejű szerződéssel, 3 százalékuk pedig megbízás alapján dolgozik - derül ki az intézmény diplomás-pályakövetési kutatásából.
A BGF alapszakos hallgatói elsősorban a magasabb jövedelem, a szakmai, az intellektuális fejődés, a vezető pozíció és az azzal járó karrier, valamint a munkanélküliség elkerülése miatt jelentkeztek a felsőoktatásba.
14 százalék azoknak az aránya, akiknek munkája kifejezetten a tanult szakterülethez kapcsolódik, 59 százalékuknak pedig valamilyen rokon szakmában van állása. Teljesen más szakterületen a hallgatók 16 százaléka helyezkedett el, szakterülethez nem kötődő munkát pedig 12 százalékuk végez. Milyen diplomával lehet a legjobban keresni? Mennyivel visznek haza többet a férfiak, mint a nők? A diplomás-pályakövetési rendszer 2013-as adatairól itt olvashattok, a pályakezdő diplomások lehetőségeiről szóló összes cikkünket pedig itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.