270 ezer forintot is kaphattok egy új ösztöndíjprogrammal

Résztanulmányokat, szakmai gyakorlatokat és tanulmányutakat támogat a kormány.

  • eduline/mti
Shutterstock

Campus Mundi néven új ösztöndíjprogramot indított el az Emberi Erőforrások Minisztériuma még múlt ősszel, a program első félévi pályázati felhívása pedig pénteken jelent meg - jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár a Miskolci Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.

A programról korábban itt is írtunk.

A Campus Mundi célja a felsőoktatás minőségének javítása, a végzett hallgatók foglalkoztathatóságának elősegítése, a magyarországi felsőoktatási intézmények nemzetközi szerepének, elismertségének növelése - mondta az államtitkár.

A Tempus Közalapítvány által kezelt ösztöndíjprogram mintegy kilencezer hallgatónak nyújt lehetőséget arra, hogy résztanulmányokat folytathasson, szakmai gyakorlaton vagy tanulmányúton vegyen részt európai és Európán kívüli országokban.

Tordai Péter, az alapítvány igazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta: a két pillérből álló program pénzügyi kerete hat évre 9,2 milliárd forint, a sikeresen pályázók - attól függően, hogy mely országban tanulnak majd - havonta 186-270 ezer forint ösztöndíjat kaphatnak.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.