Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Erre a pályázatra állami és önköltséges képzésen résztvevő hallgatók is jelentkezhetnek.
A Bursa Hungarica ösztöndíj odaítélése szociális alapon történik. Viszont ezt nem csak az állami ösztöndíjas hallgatók igényelhetik, hanem azok is, akik önköltséges képzésen tanulnak, sőt, felsőoktatási szakképzésen résztvevők is kérvényezhetik.
Felvettek az egyetemre? Mutatjuk, milyen támogatásokat kaphattok gólyaként
Az ösztöndíj két részből tevődik össze:
Így a végleges összege általában 10 ezer forint, ugyanis az intézményi ösztöndíjrész egy főre eső maximuma a 2024. évi fordulóban 5000 forint volt havonta. A sikeresen pályázóknak két féléven át havonta utalják az ösztöndíjat. A legtöbb támogatással ellentétben ez is kedvező a Bursanál, hogy nem félévente, hanem csak évente kell megigényelnie a hallgatóknak.
Érdemes tudni, hogy a települési önkormányzatok számára azonban a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszerben való részvétel önkéntes alapú - tehát nem garantált, hogy mindenki részt vesz benne.
A résztvevő önkormányzatoknak legkésőbb szeptember 29-ig kell beküldenie a csatlakozási nyilatkozatot az NKTK részére. Ezt követően pedig október 3-án kell kiírniuk a pályázatot a jelenlegi felsőoktatási hallgatók, illetve a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánók számára.
Ezért ne aggódjatok, ha a saját településeteket még nem találjátok a listán, ugyanis még több mint két hétig csatlakozhatnak az ösztöndíjprogramhoz.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.