Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A szoba falából pedig kilógnak az áram alatt lévő vezetékek.
Hadházy Ákos képviselő közösségi oldalán tette közzé azokat a képket, amiket a BME Vásárhelyi Pál kollégiumáiról kapott. A fotók 2025 augusztusában félnapos intenzív fél szülői és hallgatói takarítás után készültek, de még így is látszik, hogy több helyen mállik, vizes a vakolat, penészes a zuhanyzó, és a falból áram alatt lévő vezetékek lógnak ki.
A képviselő posztjában megjegyezte, hogy a kollégiumba minimum 443 ponttal tudtak jelentkezni az elsősök, a felsősöknek pedig alsó hangon 4,3-as tanulmányi átlag kellett, de természetesen a szociális rászorultságot is figyelembe vették.
Ezektől a fiataloktól várjuk el, hogy rengeteg tanulás, komoly felkészülés után ilyen körülmények között éljenek és tanuljanak. Majd, amikor lediplomáznak, akkor maradjanak itthon. Hatvanpusztán a disznóól ( már ha van) is jobban néz ki.
- írta Hadházy, majd kitért arra, hogy "a szoba amellett, hogy gusztustalan, undorító, a málló vakolat maitt egészségtelen, a villamossági berendezések szabálytalansága miatt életveszélyes."
Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy a BME Vásárhelyi kollégiumának már havi díja 9320 és 11650 forint között mozog az állami ösztöndíjas hallgatóknak, az önköltséges képzésen viszont már 20 ezer forint felett kell fizetni.
A BME az esettel kapcsolatban a honlapján arra kérte a politikai szereplőket, hogy "tartsák tiszteletben a hallgatók, valamint a tudomány és az oktatás nyugalmát és ne tegyék politikai támadások eszközévé az egyetemet."
"A BME-nek mindig is a hallgatók jólléte volt az egyik stratégiai célja, ezért a budapesti felsőoktatási intézmények között egyedülálló abban, hogy az oktatási épületek közvetlen közelében (a főváros XI. kerületében) 50 ezer négyzetméteren 7 kollégiumban biztosít lakhatást több mint 4000 diáknak. A kollégiumi férőhely a diákoknak havonta legfeljebb 11.650 (tizenegyezerhatszázötven) forintba kerül. A BME kollégiumokban folyamatosan zajlanak felújítások, amelyek hamarosan új lendületet kapnak, köszönhetően annak az új fenntartói modellnek, amelyben az egyetem az idei tanévtől működik" - tették hozzá.
Legutóbb pedig néhány napja derült ki, hogy az egyik megyeszékhelyen lévő középiskolai kollégiumban várta farostlemezből összetákolt ágy, összekaristolt padló, ősrégi, koszos szekrények a diákokat.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.