Amerika 86 százalékának ingyenes lesz ősztől a Harvard

Bőkezűen osztogatja a tandíjmentességet az egyik legpatinásabb elitegyetem.

  • Székács Linda

Tandíjmentessé tenné a kurzusait a Harvard azoknak a diákoknak, akiknek a családja évi 200 000 dollárnál, azaz átszámítva körülbelül 77 millió forintnál kevesebbet keres - írja a CNN.

A lap szerint ez az amerikai társadalom 86 százalékát érinti. Az átlagkereset ugyanis az országban évi 85 ezer dollár, körülbelül 33 millió forint.

Az intézkedés azt követően jött, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek találta és megtiltotta, hogy a felvételi eljárás során a jelentkezőket faji alapon megkülönböztessék. Ahogy arról ugyanis már az Eduline-on is beszámoltunk; a

Borostyán-ligás egyetemeken előfordult, hogy a felvételi eljárásban a színesbőrű hallgatókat előnyben részesítették.

Az egyetem honlapján publikált közlemény szerint a Harvard tandíjkedvezményekkel törekedne a hallgatók diverzitásának bővítésére. Amellett, hogy a kevesebb mint 200 ezer dollárt keresők ingyen tanulhatnak, az évi 100 ezer dollár alatti bevételű családok tehetséges gyerekeinek minden más költséget, azaz a lakhatást és az étkezést is fizetik.

Az intézkedés az őszi félévben lép életbe.

Hasonlókról döntött egyébként korábban az MIT és a UPenn is.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.