Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hamarosan jó hírt jelezhet a hallgatók telefonja. Márciusban kéthavi ösztöndíj is érkezhet azoknak, akik keményen tanultak az első félévben.
Legkésőbb február 10-én elkezdődött a tavaszi félév az egyetemeken. Ez egyet jelent azzal, hogy azok a hallgatók, akik legalább a második félévüket kezdik valamelyik magyar felsőoktatási intézmény alap-, osztatlan- vagy mesterképzésén, tanulmányi ösztöndíjra lehetnek jogosultak.
Ebben a hallgatók 50 százaléka részesülhet. Hogy pontosan kik, az a tanulmányi eredményektől függ, annyi azonban biztos, hogy a tanulmányi ösztöndíj minimumösszege nem lehet kevesebb, mint az éves hallgatói normatíva (166 600 ft) 5 százaléka, azaz 8330 forint.
Az ösztöndíjra öt hónapon keresztül, azaz júliusig jogosultak a hallgatók, amit minden hónap legkésőbb 10. napjáig folyósítanak az egyetemek. Kivételt képez ugyanakkor az aktuális félév első hónapja, tehát a tavaszi félév esetében a február. A februári ösztöndíjakat ugyanis a márciusival együtt utalják, tehát ebben a hónapban kétszer kapnak majd utalást azok, akik elérték a tanulmányi ösztöndíj folyósításához szükséges kreditindexet.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.