Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Miután a MOME szenátusi ülésén a hallgatók tapssal fojtották bele a szót, a rektor most már az egyetem belső békéje érdekében tárgyalni szeretni.
A MOME hétfői szenátusi ülése nem volt zökkenőmentes. Az egyetem autonómiáját féltő hallgatók tapsolással zavarták meg Koós Pál rektort, amikor fel akart szólalni. Ezután döntöttek úgy, hogy a rektor az egyetem belső békéjének helyreállítása és a kölcsönösen megnyugtató megoldások megtalálása érdekében a hallgatói csoporttal tárgyalásokat kezdeményez.
A MOME 24.hu-hoz is eljuttatott közleményében úgy fogalmaztak, hogy „annak érdekében, hogy a tárgyalások bizalmi légkörben és egymás megértésének jegyében indulhassanak el, a rektor felkérte a MOME közösségének két megbecsült polgárát, Babarczy Eszter filozófust, egyetemi docenst, a MOME Szakszervezetének vezetőjét és Mohácsi András szobrászművészt, egyetemi tanárt, hogy hitelességükkel, és objektivitásukkal támogatva a folyamatot legyenek a tárgyalás házigazdái és közvetítői”.
A MOME vezetése szerint a tárgyalásra való hajlandóságból derül ki, hogy a feleket valóban az egyetem érdeke és jövője melletti elkötelezettség vezérli-e.
Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy az egyetemen a hallgatók egy csoportja matricákkal tiltakozott a szervezeti átalakítások ellen.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.