Szöuli egyetem díszdoktora lett Novák Katalin

A korábbi államfő jelenleg egy népességfogyás ellen küzdő civil szervezetnél dolgozik.

  • Székács Linda

Díszdoktorává választotta a dél-koreai Hanyang Egyetem Novák Katalint - szúta ki a Magyar Hang a korábbi államfő bejegyzését az X-en.

A lap szerint Novák a magyar családpolitika sikereiről tartott előadást Dél-Koreában a World Knowledge Fórumon, hogy a részben általa alapított civil szervezetét, a népességfogyás ellen küzdő XY Worldwide-ot népszerűsítse, mint Magyarország korábbi államfője.

Előadásában többek között arra is kitért, hogy az ázsiai országban jelenleg több kutyáknak való babakocsit adnak el, mint gyerekeknek.

Díszdoktorrá avatásáról az építészeket és mérnököket képző szöuli Hanyang Egyetemen a korábbi államfő csütörtökön számolt be.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.