Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Már csak néhány hét és véget ér a nyári vakáció. Az egyetemistáknak azonban rendszerint a közoktatástól eltérő időpontban kezdődik az őszi félév. Összeszedtük, mikor lesz az első tanítási nap a nagyobb vidéki egyetemeken.
Szegedi Tudományegyetem
A legtöbb egyetemen a 2024/25-ös őszi félév szeptember 9-én (hétfő) kezdődik. Így van ez a Szegedi Tudományegyetemen is, ahol a beiratkozási időszak szeptember 6-án (péntek) véget ér, 9-én pedig ismét megtelnek az egyetem épületei hallgatókkal.
Debreceni Egyetem
Szintén szeptember 9-én indul a tanév a Debreceni Egyetemen is, ahol szeptember 8-án (vasárnap) tanévnyitót is tartanak.
Pécsi Tudományegyetem
A Pécsi Tudományegyetemen már hamarabb, szeptember 2-án elkezdődik a szorgalmi időszak. A tanévnyitó is ezen a napon lesz délután 16:00-kor.
Miskolci Egyetem
A tanévnyitóval azonos napon kezdődik a félév a Miskolci Egyetemen is. Az őszi félév első tanítási napja szeptember 9.
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Szintén szeptember 9-én indul a félév a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen, ahol az első évfolyamoknak délelőtt 10:00-kor tartanak tanévnyitó ünnepséget.
Nyíregyházi Egyetem
Szeptember 9-én kezdődik a tanév Nyíregyházán is, a tanévnyitót viszont már jóval korábban, augusztus 31-én megtartják.
Neumann János Egyetem
A kecskeméti Neumann János Egyetemen már szeptember 4-én elkeződik a szorgalmi időszak, és aznap délelőtt tartják a tanévnyitót is.
Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetemen a cikkünk írásakor még nem tették közzé a tanév rendjét. A fontos időpontok az egyetem honlapjára fognak felkerülni.
Pannon Egyetem
A szeptember 2-6. közötti regisztrációs időszakot követően 9-én a veszprémi Pannon Egyetemen is elindul a tanév. A tanévnyitók három különböző időpontban lesznek az egyetem kihelyezett tanszékein. Veszprémben szeptember 4-én, Zalaegerszegen szeptember 10-én, Nagykanizsán pedig szeptember 11-én.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.