Legfeljebb ennyi időtök van megszerezni a diplomátokat, ha állami ösztöndíjas képzésre jártok

Úgy tűnik, nem tudjátok a képzési időn belül megszerezni a diplomátok állami ösztöndíjas képzésen? Mutatjuk, legfeljebb hány félévetek van még a követelmények teljesítésére anélkül, hogy az következményekkel járna.

  • Székács Linda

Állami ösztöndíjas képzési forma esetén legfeljebb a képzési időtök másfélszeresén belül kell megszereznetek az okleveleteket - szerepel abban a hallgatói szerződésben, amit a beiratkozás során aláírtatok.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben 6 féléves képzésre jártok az egyetemen, legfeljebb 9 félév áll rendelkezésetekre, hogy elvégezzétek az összes kreditet és teljesítsétek a diplomaszerzéshez szükséges összes követelményt, tehát például a szakmai gyakorlatot, szakdolgozatot, szigorlatot és záróvizsgát.

A legfeljebb 9 félévbe nem számít bele, ha a tanulmányaitok során volt passzív félévetek. Egymás után egyébként maximum két félévet halaszthattok, vagyis passziváltathattok, de a tanulmányaitok során erre többször is van lehetőségetek.

Amennyiben a diplomát nem sikerül megszereznetek a képzési idő másfélszeresén belül, kötelesek vagytok a tanulmányaitokkal megegyező időtartamban hazai munkaviszonyt fenntartani a képzés megszűnésének napjától számítva a magyar állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányi idővel megegyező időtartamot követő két éven belül.

Ha ennek 20 éven belül nem tesztek eleget, kötelesek lesztek visszafizetni az igénybe vett magyar állami ösztöndíj összegét, amit ráadásul a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított éves átlagos fogyasztóiár-növekedés mértékével növelnek.

A hallgatói szerződésben foglalt szabályokról itt olvashattok bővebben:

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.