2024-ben tovább nő a magyar egyetemek száma

Újabb felsőoktatási intézmény felelt meg a egyetemmé válás törvényi feltételeinek.

A parlament honlapjára felkerült törvényjavaslatból kiderült, hogy a Sárospataki Református Teológiai Akadémia eleget tett az alkalmazott tudományok egyetemévé válás törvényi feltételeinek, ezért 2024. február 1-jétől Sárospataki Református Hittudományi Egyetem néven működik tovább” – szúrta ki a Telex. Így 2024-től a 30 állami egyetem mellett februártól összesen 12 nem állami alkalmazott tudományok egyeteme lesz Magyarországon.

Az intézmény honlapja szerint Sárospatakon az 1530-as években jött létre protestáns iskola, ahol a 16. század végén már komoly gondot fordítottak a teológia tanítására. A következő viharos évszázadok során nem egyszer kellett menekülnie a diákságnak a városból, de a kollégium és az akadémia ha más településen is, de továbbműködött. Később az iskola jogi tanszékkel bővült. A II. világháború után az intézményt felszámolták. Az akadémia csak a rendszerváltás után, 1991-ben indulhatott újra.

 

 

Hozzászólások

Nem a gyerekekkel van a baj, hanem az iskola működésével

Az inklúzió nem csupán a hátrányos helyzetű vagy sajátos nevelési igényű gyerekek befogadásáról szól, hanem arról is, hogy az iskola képes-e alkalmazkodni a különböző tanulási utakhoz. A szülők közötti egyre élesebb konfliktusok valójában ugyanannak a merev iskolarendszernek a következményei, amely egyszerre termel sikeres, kudarcot valló és „kilógó” diákokat. Vélemény.