A Harvarddal indít közös képzést a Semmelweis Egyetem

A pénteken aláírt megállapodás szerint a posztgraduális, kilenc hónapig tartó klinikai kutató program 2023-ban kezdődik.

  • Eduline

Az amerikai Harvard Egyetemmel indít közös posztgraduális képzést a Semmelweis Egyetem – adta hírül az egyetem. A PhD-hallgatóknak és posztdoktoroknak szervezett klinikai kutató program várhatóan 2023 júliusától 2026 júniusáig tart majd, melynek megvalósításáért a Harvard felel, a Semmelweis Egyetem pedig egy 250 ezer dolláros keretet különített el 50 résztvevő tandíjának finanszírozásra.

A tervek szerint a kilenchónapos programba felvett hallgatók élő workshopokon és webináriumokon vehetnek majd részt, egyéni és csoportos feladatokat oldhatnak meg, és kérésre egyénileg is meghallgathatnak több órányi előre felvett tananyagot – írják.

A résztvevők várhatóan átlagosan heti 7–10 órában dolgozzák majd fel az anyagokat és végzik el a projekteket. A programhoz három rezidens workshop is kapcsolódik: az első Budapesten, a második online, a harmadik pedig Bostonban – tették hozzá.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.