Bekerült a világ egyik legjobb egyetemére, a Harvardra egy magyar gimnazista

Jövő szeptemberben a Harvardon folytathatja a tanulást a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium egyik végzőse.

  • Eduline

Erről a gimnázium posztolt vasárnap a Facebookon. Azt írják, a 12. évfolyamos diákot, Kovács Ferencet felvették a világ egyik legjobb egyetemére, a Harvardra, ráadásul már a hivatalos jelentkezési határidő előtt megkapta az intézmény értesítését.

„Fercsi a tavalyi tanévet Virginia államban töltötte, ahol ösztöndíjasként tanult, és a tanulás mellett hihetetlen atlétikai sikereket ért el. Megdöntötte a középiskola összes köztávfutó-rekordját 800-5000m között, Virginia állam legjobb mezei futója és középtávfutója címet szerezte meg. 2 héttel a hazaérkezése után új országos U20-as csúcsot futott egy felnőtt versenyen 1500 méteren” – olvasható a posztban, amelyben azt is kiemelik, hogy a végzős diák a napokban emelt szintű érettségit írt, és már készül az év végi érettségi vizsgákra.

A világ legjobb egyetemein tanuló magyarokról ebben a cikkben (is) írtunk:

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.