Egyetemisták után is járhat rezsikedvezmény, ha a szülők legalább három gyereket nevelnek

Egyetemisták, főiskolások után is megkaphatják a nagycsaládosok a gázárkedvezményt, de ehhez igazolást kell kérni a hallgatói jogviszonyról.

  • Eduline

A Metropol azt írja, az egyetemen vagy főiskolán tanulók után családi pótlékot nem kapnak a szülők, viszont a nagycsaládos gázfogyasztási kedvezményt igényelhetik, ha a felsőoktatásban tanulóval együtt legalább három gyereket nevelnek.

A háromgyerekesek esetében az éves 1729 köbméteren túl további 600, négygyermekesektől felfelé pedig minden gyermek után még 300 köbméterrel nő a kedvezményes sávhatár.

A kedvezmény igényléséhez először be kell szerezni a hallgatói jogviszony igazolását az egyetemtől vagy főiskolától, majd be kell nyújtani a kormányhivatalnak a „kérelem a családi pótlék megállapítására” nevű nyomtatványt. A kitöltésnél a beszámítás jogcíme alatt azt kell megjelölni, hogy a „gyerek” felsőoktatási intézményben első felsőfokú szakképzésben, első alapképzésben, első mesterképzésben vagy első egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgató és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik – írja a lap.

Miután megszületik az erről szóló határozat, akkor lehet kérni a nagycsaládos támogatásra való jogosultság megállapítását.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.