Még négy dolog, amit minden egyetemistának érdemes megcsinálni augusztusban

Jönnek az egyetemi beiratkozások, a kollégiumi beköltözés, az albérletkeresés és a tantárgyfelvétel. Hoztunk pár teendőt, amit érdemes felvenni a megcsinálandó feladatok közé a következő hetekben.

  • Eduline

Albérlet vagy koli?

Idén is azoknak tanácsoljuk azoknak, akik nem otthon vagy kollégiumban, hanem albérletben laknak majd: nézzék meg a lakásbérleti szerződést. Ez a szerződés akkor is érvényes, ha magánokiratban rögzítitek két tanúval, de akár közjegyző előtt is meg lehet kötni. Érdemes a különféle vitás kérdéseket (mikor marad a tulajdonosnál a kaució, a hónap hányadik napjáig kell átutalni a bérleti díjat, ki fizeti a közös költséget stb.) is belefoglalni.

Igazolások, papírok és dokumentumok

Ha jelentkeztetek már kollégiumba, akkor a szociális helyzeteteket igazoló papírok már a kezetekben vannak, de érdemes annak is utánanézni, mi kell majd az egyetemi szoctámhoz vagy egyéb ösztöndíjakhoz. Még időben informálódjatok arról, milyen dokumentumokra lesz szükségetek, milyen igazolásokat kell csatolni a kérelemhez!

Könyvtár és könyvtár

Idén lehet, hogy különösen fontos lesz a spórolás, ezért gazdasági kérdés is lehet a könyvtári beiratkozás. Sőt akár több könyvtárba is érdemes lehet beiratkozni - a tanszéki/kari könyvtár mellett az egyetemi könyvtár, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár is jó lelőhely, ha a legfontosabb szakirodalmakat sem akarjátok megvásárolni, inkább kikölcsönöznétek.

Diákként minden olcsó(bb)?

Nézzétek meg, milyen könyvesboltokban, gyorséttermekben, szórakozóhelyeken kaptok kedvezményt a diákigazolványotok bemutatásával - sok pénzt spórolhattok.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.