Az őszi félévkezdés előtt kilőttek a lakásárak: vajon megéri még vásárolni?

Budapest belvárosában akár az 1 millió forintot is elérhetik a négyzetméterenkénti lakásárak, de jelentős a drágulás vidéken is - derül ki egy friss felmérésből.

  • Székács Linda

Több mint 10-15 százalékkal emelkedtek a lakbérek 2020 és 2021 decembere között, de idén még meredekebb drágulás várható – derül ki a Takarék Index felméréséből. Bár nem csak a fővárosban, vidéken is kilőttek az árak, Miskolcon és Szegeden például négyzetméterenként 18 százalékos drágulás jellemző, Veszprémben pedig 13, a lakhatás még mindig a fővárosban a legdrágább.

Hol kell a legtöbbet fizeni?

Az olyan népszerű városrészekben, mint az I. és az V. kerület, a négyzetméterárak akár az egymillió forintot is elérhetik, míg a külső kerületekben 650-870 ezer forint között mozognak. Vannak olyan városrészek - például az egyetemisták körében népszerű Palotanegyed – ahol az elmúlt tíz évben 300 százalékos volt az árak emelkedése, de a Corvin-negyedben, és a külsőbb városrészekben is megduplázódtak a lakásárak.

Ez a drágulás arra is hatással lehet, hogy az egyetemista gyereküknek lakhatást kereső családok bérlés vagy kollégium helyett érdemesebbnek találják-e a lakásvásárlást. A fedezeti idősáv - vagyis az az időtartam, ami alatt megegyezik a vásárlás és a bérlés költsége – a fővárosban jelenleg 7,9 és 19,9 év között mozog, tehát a képzési időt jóval meghaladja még akkor is, ha úgy döntenek, hogy a lakás egy szobáját bérbe adják egy másik egyetemistának, ezzel csökkentve a vásárlás költségeit.

Vidéken olcsóbb

Bár a vidéki árakhoz képest Gödöllő a legdrágább, a főváros agglomerációjában található egyetemváros árai még így sem érik el az 500 ezer forintot négyzetméterenként, ami legalább 150-200 ezer forinttal olcsóbb, mint a főváros külső kerületeinek lakásárai, az V. kerülethez képest pedig feleannyi. Ha valaki tehát itt vásárolna lakást, a fedezeti idősáv is csak feleannyi lenne, mint Budapesten.

A felmérés szerint Miskolcon és Győrben szobakiadással már 2 és 3,6 év közötti időtartam alatt megtérülhetnek a lakásvásárlás költségei, annak ellenére is, hogy a vidéki viszonylatban legolcsóbbnak számító egyetemvárosban, Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén az elmúlt öt évben 130 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak. Nem sokkal marad le tőle Szeged és Veszprém sem, ahol körülbelül 120 százalékos az áremelkedés, ez viszont még mindig sokkal olcsóbb, mint a fővárosban ingatlant vásárolni.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.