Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A párizsi AgroParisTech egyetem női hallgatóit kérdezték a felmérésben - csaknem százötvenen állították, hogy szexuális bántalmazás érte őket.
Az elitegyetem 970 hallgatójának több mint fele vett részt a felmérésben, amelyben 141 szexuális bántalmazásról, köztük 17 esetben nemi erőszakról számoltak be a hallgatók - írja az MTI a Le Monde francia napilapra hivatkozva.
Az esetek nagy része egyetemi bulikhoz, főként az elsőéveseknek rendezett eseményekhez köthető: a hallgatók, a beszámolók szerint sokszor azt érezték, csak úgy tudnak beilleszkedni, ha nagy mennyiségű alkoholt fogyasztanak.
További ötszáz esetben jelentettek verbális szexuális zaklatást, ezek közül 40 esetben a tanári kar egyes tagjait vádolták. A felmérést követően az egyetem rektora az ügyészséghez fordult.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.