"Lehallgatásbiztos" termekben tanulnak majd a kecskeméti egyetem új képzésének hallgatói

Ősszel indul a fegyvertervező mérnök szakirány kecskeméti Neumann János Egyetemen. Az új képzésre gépészmérnök szakosok jelentkezhetnek majd.

  • Eduline

A fegyverműszerész technikus és fegyvergyártó szaktechnikus hallgatók öt, illetve hat évig tanulják a sport- és vadászfegyverek gyártását, javítását. Közülük többen akár hadmérnökök is lehetnek majd – adta hírül az M1.

A kecskeméti Neumann János Egyetem a Diana Fegyvertechnikai Technikummal és a Magyar Honvédséggel kötött megállapodást, a fegyvertervező mérnöki képzés idén ősszel indul. Az új szakirányra a gépészmérnök hallgatók jelentkezhetnek a 3. félév után.

Az egyetemen már ki is alakították az elméleti képzésnek helyet adó lehallgatásbiztos, védett termet.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.