Kamatmentes marad a Diákhitel 2

A Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz is kamatmentes marad 2022 első fél évében, a szabad felhasználású Diákhitel 1 kamata pedig továbbra is 1,99 százalék lesz – mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a Kossuth Rádióban.

  • Eduline/MTI

Egy hétfői kormányrendeletről azt mondta, a szakképzési és felnőttképzési hitel helyét a „Képzési hitel 2” nevű kölcsön veszi át. Ez egy kamatmentes, kötött szakképzési és felnőttképzési hitelkonstrukció, amely 500 ezer forintig, a képzési díj erejéig igényelhető – mondta Magyar Péter.

A hitelt csak azok vehetik fel, akik a képzési díj 20 százalékát befizetik, bizonyos képzések pedig kikerültek az igénylés köréből, illetve csak azok élhetnek a lehetőséggel, akik például egyéves folyamatos jogviszonnyal rendelkeznek.

A kötött felhasználású termékre nagyobb volt az igény - magyarázta, és arra is kitért, hogy a szabad felhasználású terméknél (ez a jövőben nem érhető el) voltak visszaélések, nem is az igénylők, hanem bizonyos felnőttképzési intézetek részéről. Vizsgálatok is indultak az ügyben.

Az újra elérhető, szabad felhasználású Diákhitel Pluszt majdnem 10 ezren vették fel, de rekordot döntött a szabad felhasználású Diákhitel 1-et kérvényezők száma is, amelynek maximális havi összege 150 ezer forint. Minden harmadik önköltséges hallgató felvette a kamatmentes Diákhitel 2-t is.

Magyar Péter hozzátette: a második gyerek megszületése után továbbra elengedik az édesanya diákhitel-tartozásának a felét, a harmadik után az egészet. Az elmúlt három évben majdnem 4000 édesanya 7 milliárd forintos diákhitel-tartozását engedték el.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.