A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem is szigorított: kötelező a maszk és a lázmérés

Lassan nem marad olyan magyar egyetem, ahol ne lenne kötelező a maszkviselés.

  • Csik V

A Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem (MATE) november 4-től tette következővé a maszkviselést - az egyetem csatlakozott a járványügyi szigorításokat elrendelő intézmények közé.

Eltérően azonban a többi egyetemi szabálytól, itt mentesülnek a szigorítások alól azok, akiknek van védettségi igazolványa. Illetve azokban az egyetemi irodákban sem kötelező maszkot vennie az ott dolgozóknak, ahol tartható a 1,5 méteres távolság.

A maszkviselés mellett, ismét csak testhőmérsékletmérést követően léphetnek be az épületbe a hallgatók. Ezen felül a kollégiumi szobákban sem kell eltakarni az orrot és a szájat.

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.