Levelet küldött a hallgatóknak a BGE, hétfőtől náluk is kötelező a maszk

A Budapesti Gazdasági Egyetem is úgy döntött, hogy hétfőtől szigorítanak a járványügyi szabályokon.

  • Eduline

„A koronavírus-járvány negyedik hullámának fokozódása következtében további óvintézkedéseket vezetünk be egyetemünkön hallgatóink és munkatársaink biztonságának érdekében” – áll abban a körlevélben, amelyet a BGE küldött ki péntek délután a hallgatóknak. 

A levélből kiderül, hogy hétfőtől a zárt terekben – tantermekben, irodákban, folyosókon, közösségi és ügyfélfogadási helyiségekben –, a kollégiumok közösségi területein kötelező maszkot viselni. „Ez a szabály vonatkozik a BGE épületeiben szervezett rendezvényeken részt vevő kollégákra, külsős meghívottakra, szervezőkre is” – teszik hozzá.

A maszkot az órát tartó oktatók levehetik, és a dolgozóknak saját irodájukban sem kell eltakarniuk az orrukat és a szájukat, „amennyiben a jelenlévők száma nem haladja meg a tíz főt”. A kollégiumi szobákban és az egyetemi büfékben az étkezés időtartama alatt sem kell maszkot viselni.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.