Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyelőre nem az egész egyetemen, csak néhány karon szigorítanak a járványügyi szabályokon.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Debreceni Egyetem a napokban úgy határozott, a védettséggel nem rendelkező hallgatók nem folytathatháj orvosi vagy egészségügyi szakos tanulmányaikat.
Az intézmény újabb szabályt hozott: a Bölcsészettudományi Kar, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar hallgatói számára hétfőtől kötelező a maszk a zárt terekben, tehát az előadásokon, a szemináriumokon, a gyakorlati oktatáson és a laborgyakorlatokon is kötelező hordani. Kivétel az előadást tartó személy, aki „nem köteles maszkot viselni, amennyiben az első előadósortól vagy padsortól számított, minimálisan 2 méter védőtávolság tartható” – írja a Dehir.
A maszkviselés kötelező azok számára is, akik nem a két kar hallgatói, de részt vesznek a BTK és TTK által hirdetett és tartott kurzusokon. Szintén kötelező viselni a maszkot az értekezleteken, a könyvtárban, különböző rendezvényeken, a büfékben, éttermekben várakozás közben.
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán már szeptember 13-tól bevezették a maszkviselést, az előírás azonban valamivel megengedőbb. Ha az órán a létszám a 80 főt nem haladja meg, akkor a védettségi igazolvánnyal rendelkező hallgatók kérhetik az oktatótól a "felmentést" a maszkviselés alól, ehhez be kell mutatniuk a védettségi igazolványukat - szól a dékáni utasítás.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.