Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Budapest főpolgármestere térképen mutatta meg a kínai egyetem és a Diákváros helyét.
Örülök, hogy a határozott kiállásunkkal sikerült meghátrálásra kényszeríteni a kormányt a ferencvárosi Diákváros ügyében. De még nem eléggé
– írta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Facebookon.
A vita a kormány és Karácsony Gergely között azzal indult, hogy a főpolgármester arról írt, félő, hogy a kínai Fudan Egyetem ideköltöztetése veszélyeztetni fogja a Diákvárossal kapcsolatos terveket. A kormány legutóbbi válaszából azonban úgy tűnik, az egyik nem zárja ki a másikat. „A Diákváros fontos kormányzati terv, amely fel fog épülni a Fudan Egyetem mellett” - közölte a Miniszterelnökség a héten.
Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatót tartot és úgy tűnt a helyzet megoldódott, azt mondta, a Diákváros fejlesztése érintetlen marad, a Déli Városkapu egyéb területein kap majd helyet a Fudan kampusza - számolt be róla a hvg.hu.
A főpolgármester csütörtök esti posztjában azonban azt írja, hogy a terven, ahova a kínai egyetemet berajzolták, azon eredetileg diákszállás és a Diákváros irodái szerepeltek. "Vagyis a kínai egyetem igenis az eredetileg tervezett Diákváros területének egy részét foglalná el. Márpedig, ha csak egyetlen magyar fiatal kiszorul a Budapesti Diákvárosból a kínai egyetem miatt, az számomra elfogadhatatlan" – írja.
Örülök, hogy a határozott kiállásunkkal sikerült meghátrálásra kényszeríteni a kormányt a ferencvárosi Diákváros...
Közzétette: Karácsony Gergely – 2021. április 15., csütörtök
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.