A hetedik kerületben nyitnak kulturális központot az SZFE-ről elkergetett oktatók és hallgatók

A frissen alakult Freeszfe Egyesület a Damjanich utca 4. szám alá költözik majd be, ahol kulturális központot és alkotóműhelyt terveznek.

  • Eduline

A felújított iskolaépületben a közösségi tér kialakítását az egyesület már a következő hetekben megkezdi,

hogy a felmondó és elbocsátott oktatók hamarosan zavartalanul folytathassák az SZFE 155 éves hagyományainak és szellemiségének jegyében zajló szabad alkotómunkát hallgatóikkal

- írja a Freeszfe Egyesület közleményében. Mint írják, az oktatók által korábban létrehozott – az új épület bérleti jogát pályázati úton elnyerő – Várkonyi Zoltán Alapítvány elsődleges feladata, hogy az oktatás folyamatosságát biztosítsa, hallgatók által kezdeményezett művészeti projektek támogatásával és ezek infrastrukturális segítésével.

A közösségi központban a képzésekhez kapcsolódó színházi vizsgaelőadásokat és vizsgafilmvetítéseket, közönségtalálkozókat, szakmai beszélgetéseket tartanak majd, ezen kívül ifjúsági programok széles választékát szeretnék kínálni, szakjaikhoz kapcsolódó workshopokkal, beavatószínházi és tantermi színházi előadásokkal, a legkisebb korosztálynak bábszínházi bemutatókkal. Hosszútávon felnőttképző tanfolyamok meghirdetésével nyitnák meg műhelyeik kapuit a különböző művészeti területeik iránt érdeklődők előtt, melyeket évtizedek óta alkotó és oktató színházi és filmes mestereik vezetnének.

A tervek szerint nyár végén egy szabadtéri nyitófesztivállal mutatkozhatnak majd. Az épület kulcsát Niedermüller Péter polgármester adja át hétfő délután.

A hallgatók egyébként tegnap búcsúztatták el az eddig otthonuklat, Vas utcai épületet, ahonnan nem csak a képzések és a kollégium költözik el, hanem a 62 éves Ódry Színpad is megszűnik.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.