Elkezdték törölni az SZFE-s hallgatók jegyeit

Többeknek nem csak az őszi féléves eredményei tűntek el, a korábbi jegyeikből és gyakorlati eredményeikből is töröltek.

  • Eduline

A hvg.hu-hoz eljuttatott levelek és Neptun-üzenetek szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) elkezdték törölni a hallgatók korábban érvényesen megszerzett érdemjegyeit és gyakorlati eredményeit a Neptunból. Ez összhangban áll azzal a tervvel, amelyről korábban már mi is beszámoltunk: úgy lenne érvényes a hallgatók az őszi féléve, hogy a diákok kreditjeit erre az időszakra lenulláznák, és átvinnék őket a tavaszi félévre. A már több hallgatónak kiküldött levelek alapján a Szarka Gábor kancellár által újonnan kinevezett oktatástámogatási igazgató kezdeményezte a törlést.

Természetesen az eredmények pótlása megtörténik, vagyis ismételt beírásra kerülnek a 2021. február 01. – február 19-e közé eső időszakban - olvasható a levélben.

A lapnak nyilatkozó egyik hallgató emellett beszámolt arról is, hogy az osztályának olyan vizsgaeredményeit is törölték, amelyek nem is a mostani, az újonnan kinevezett vezetőség által vitatott őszi félévben történtek, hanem az annál korábbi, múlt tavasziban, csak a járvány miatt később tudták lezárni az adott tárgyat. A törlés ugyanakkor erre nem volt tekintettel, csak a dátumokra.

A hallgatók a példátlan jogsértéssel szemben jogorvoslattal élnek.

Mindeközben az SZFE-s diákok és oktatók elkezdtek dolgozni azon, hogy létrehozzák a Freeszfe Egyesület elnevezésű autonóm alkotóműhelyt. Céljuk demokratikus keretek közé átmenteni a 155 éves szellemiséget. Az egyesület részben az általuk el nem ismert kuratórium vezette intézmény kötelékeit elhagyó - a közelmúltban és a közeljövőben várhatóan elbocsátott és ott felmondani kényszerülő - oktatók és hallgatóik közös munkájának zavartalan folytatása érdekében jön létre, terveik szerint azonban egy autonóm alkotóközösség kibontakozásának is teret ad majd a kezdeményezés - írták a közleményükben.

Az SZFE-üggyel kapcsolatos, folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.