Milyen ösztöndíjat kaphatnak az önköltséges képzésen tanulók?

Nem mindenki állami ösztöndíjas képzésben kezdi majd el az egyetemet 2021-ben sem, így azokra is gondoltunk, akik tandíjat fizetnek majd az egyetemen. Milyen ösztöndíjakra pályázhattok – mutatjuk.

  • Eduline

Lakhatás, étkezés, közlekedés, tankönyvek – több tízezer forintos kiadásokkal kell számolniuk az egyetemistáknak, akik azonban többféle ösztöndíjra, támogatásokra is pályázhatnak. 

Milyen támogatásra pályázhatnak az önköltséges hallgatók? 

Az önköltséges formában tanulók kevesebb ösztöndíj-lehetőséggel számolhatnak, éppen ezért több felsőoktatási intézmény hozott létre általuk megpályázható támogatásokat. A Debreceni Egyetemen például külön juttatást kaphatnak azok, akik a tantervben előírt, vagyis kötelező szakmai gyakorlatukat nem az intézmény székhelyén és nem a lakóhelyükön végzik – a támogatás összege akár havi 11 900 forint is lehet, de az egyetemen képzési formától függetlenül havi 5–25 ezer forint juttatást kaphatnak a hallgatók kiemelkedő sportteljesítményükért is. A Szegedi Tudományegyetemen azok, akiknek kiváló a szakmai, a tudományos, illetve a közéleti munkásságuk, rendszeres havi, illetve egyszeri juttatással kalkulálhatnak.

Az intézmény ennél komolyabb támogatást is kínál néhány fizetős hallgatónak: közülük a tíz legjobb felvételi/ tanulmányi eredményű, aktív státuszú diák minden félévben költségmentességet élvezhet. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen akár egyszeri 70 ezer forintot is elnyerhetnek azok, akik hazai vagy nemzetközi tanulmányi versenyen, konferencián, workshopon vesznek részt, vagy rövid kutatóútra mennek. Az önköltséges hallgatók emellett minden tanév végén kérelmezhetik az átsorolásukat is – a különböző képzéseken felszabaduló, államilag támogatott férőhelyeket a kiváló teljesítményű, fizetős formában tanuló egyetemisták, főiskolások kaphatják meg. 

Ez a cikk a 2021-es HVG Diplomarangsorban jelent meg. A HVG ismét elkészítette a legjobb főiskolák és egyetemek rangsorát, amelyben az intézményi, kari, képzésterületi és szakos rangsorok mellett minden fontos gyakorlati tudnivalót megtaláltok az alap- és mesterszakokról, a felvételitől egészen a továbbképzési lehetőségekig. A HVG Diploma 2021 rangsort keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt. 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.